Szekszárdi Magasiskola 2018 – jelentkezés

magasiskola 2018

„milyen is az, ha egyszer eljön a Dér”

Kedves Magasiskolások,

 

idén nyáron arra szeretném ráirányítani a figyelmet, milyennek látszanak az emberi létezés feltételei Mészöly Miklós életművében, amikor az író az állat – vagyis egy adott állatszereplő – szemszögéből figyeli őket. Mészölynél nemcsak egyféle állatszereplő fordul elő, ezért kivételesen két szövegét is el kellene olvasni – igaz, mindkettő rövid. Az egyik a Jelentés öt egérről, a másik a Kökény kisasszony. (Utóbbi írásműben nem a címszereplő, hanem az őt elrabló madár az állathős.)

Szeretném, ha együtt eltűnődnénk: mit tudhat Kökény kisasszony arról, „milyen is az, ha egyszer eljön a Dér”? (Így, nagy kezdőbetűvel.) Valamint arról, miképpen finomul „cáfolhatatlan matematikává” a „tiszta lelkiismeret egyensúlya”, miképpen lesz a „geometriai progresszió” kifejezésből varázsige, és mindez miképpen függ össze a huszadik század Mészöly által átélt traumáival.

Minden jelentkezőtől azt várjuk, hogy válasszon a műnemek közül, majd (minden egyéb megkötés nélkül) küldjön el a Magasiskola címére (info@magasiskola.com) vagy maximum három oldal prózát, vagy maximum három oldal verset (határidő: 2018. 05. 22.). A szövegeket a szemináriumvezetők (Márton László és Győrffy Ákos) gondosan elolvassák, s ezek alapján döntenek (határidő: 2017. 06. 04.). A kiválasztottak – 50e HUF befizetése után – egész hetes együttgondolkodásra, kosztra, kvártélyra, szállásra számíthatnak, majd az irodalmi tábor végén részt vehetnek a záró felolvasóesten.

Márton László

spiritus rector

Magasiskola kiírás 2018. 04. 20.